Példátlan lépésre készül Spanyolország, amely a villamos energia megújuló forrásból való saját (lakossági) előállítása és felhasználása után díjat, tulajdonképpen új adót vetne ki, írja a Bloomberget idézve a Napi Gazdaság.
Drága
Az új törvénytervezet a háztartási kiserőműveket, illetve használóikat is sújtani fogja. Sőt, elsősorban őket, a Bloomberg által ismertetett szövegezés szerint ugyanis az elvonás az egy adott területen történő termelésre és fogyasztásra vonatkozik majd, 100 kilowatt kapacitást meg nem haladóan. Az ország összesen több mint 4000 megawatt fotovoltaikus kapacitásából 100-150 megawatt tartozik e körbe.
Spanyolország a túlságosan progresszív támogatási rendszere miatt – Németországhoz és Csehországhoz hasonlóan – a napenergia-felhasználás meredek emelkedését tapasztalja, nagyobb baj, hogy a magasabb átvételi árak már a fogyasztói tarifákat is érezhetően fölfelé mozdították el.
Abszurd, ízetlen
A jelenleg a spanyol ágazati hatóság felülvizsgálata alatt álló tervezetet a piaci szabadság ellen indított támadásként értékelte Jose Donoso, az UNEF napenergetikai lobbicsoport vezetője. A hírügynökség által idézett elemzői vélemények szerint “abszurd”, “ízetlen” elképzelésről van szó.
Amennyiben hatályba lép, a szabályozás jóval költségesebbé fogja tenni a saját fotovoltaikus panellel termelt villamos energiát a hálózatból vételezhetőnél, gyakorlatilag gazdaságtalanná téve a háztartási megújulóenergia-kapacitásokat. A lobbicsoport szerint a jelenlegi, körülbelül 12 évről csaknem 35 évre nőhet a házi szolár rendszerek megtérülési ideje. A fogyasztók által fizetett rendszerhasználati díjnak elegendőnek kellene lennie a villamos energia hálózat támogatására – állítja az UNEF.
Túl sok van
A spanyol ipari minisztérium szerint a díj kivetését indokolja, hogy azok a hálózatra kapcsolódott fogyasztók, akik maguk is áramot termelnek, szintén részesülnek a hálózati háttér biztosította támogatásból. Érvelésük szerint az új adó segítségével kontrollálhatóbbá válik a háztetőkön mind nagyobb számban elhelyezett napelemek rendszerre gyakorolt hatása. A kormányzat szerint már így is elegendő kapacitás áll az ország rendelkezésére, lévén, a csúcsidőszaki keresletet több mint 60 százalékkal meghaladja az összkapacitás.
Az ágazatban érthetően enyhén szólva nem örülnek a kormányzati terveknek, főleg, miután tavaly már megszüntették a megújuló energiára épülő erőművek egyszeri fix támogatását. A törvénytervezet ellen civilek, például a Greenpeace is tiltakozott, a szervezet szerint a politikusokat Spanyolország legnagyobb közműcégei rajongták körbe és vették le a lábukról.
A szomszédban is fontolgatják
Hasonló problémák más országokban is jelentkeztek, például az Egyesült Államokban a zöldáramot átvevő szolgáltatók is a kistermelőknek fizetett összegek csökkentésére törekednek. A szlovák kormány ugyancsak a napenergiából származó villanyáram előállítóit terhelő különadó bevezetését tervezi, amitől a jövő évi költségvetés hiányának csökkentését várja.
A napenergiából származó villanyáram előállítóit terhelő különadó nem egyszeri, hanem tartós jövedelemteher lenne, amely hosszú távon hozzájárulhatna a villanyáram árának csökkentéséhez is – mondta a tervezetről szólva Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági lapnak júliusban. A különadó mértékét, valamint, hogy attól milyen nagyságrendű bevételt vár a kormány, illetve, hogy az intézkedés milyen módon csökkenthetné a villanyáram árát, a miniszter nem árulta el.
A HN szerint az intézkedés bevezetésére a szlovák szaktárcát a cseh példa ihlette. A cseh kormány két évvel ezelőtt vetett ki 26 százalékos adót a napenergiából származó villanyáram előállításával foglalkozó vállalatokra, az intézkedés 6 milliárd cseh korona (több mint 70 milliárd forint) bevételt hozott az államnak. A csehországi intézkedéssel szemben az ottani termelők jogi lépéseket tettek, egyelőre sikertelenül, mivel panaszukat az alkotmánybíróság elutasította. Az üggyel jelenleg nemzetközi döntőbíróság foglalkozik.
A különadó bevezetése több száz napenergia termelő vállalatot érinthet Szlovákiában, ezek éles kritikával illették a kormány tervezetét, kilátásba helyezve, hogy annak foganatosítása perek sorát indíthatja meg. “Egy befektető sem fogja elfogadni, hogy a jelenleg érvényes szabályozásban bármiféle visszamenőleges hatályú változtatások történjenek” – mondta a tervezet kapcsán Veronika Galeková a szlovákiai napenergia termelő vállalatokat tömörítő szervezet.