A világ legnagyobb energetikai beruházásai
Csak a tizedik helyre fért fel a kínai Három-szurdok gát a CNN Money összeállításában, amely a világ 10 legdrágább energetikai projektjét állítja sorba. A toplistán egyetlen megújuló energiával kapcsolatos fejlesztés szerepel, és az is kiderül belőle, hogy valóban a földgáz aranykora jöhet el, ha megvalósulnak a piacot jelentősen kiszélesítő tervek. A Paksi Atomerőmű bővítésére fordítandó néhány milliárd dollár aprópénznek tűnik. Nézzük meg az első 10 helyezettet.
beruházásNémetország visszavesz – jól jöhet az új Paksnak
Nem úgy tűnik, hogy Németországban nem lesz igény az olcsó, akár importált villamos energiára a saját atomerőműveinek leállítása után. Az ország energiáért felelős minisztere ugyanis nemrég bejelentette: csökkentik a megújuló energiák támogatását. Ez éppen kapóra jöhet majd a két új paksi nukleáris blokknak.
beruházásLekapcsolta a szünetmentest, 55 milliárdos kárt okozott!
A British Airways londoni adatforgalmi központjának karbantartásán dolgozó alvállalkozó egyik munkatársa okozhatta az repülőtársaság informatikai rendszerének hétvégi összeomlását. A British Airways londoni adatforgalmi központjának karbantartásán dolgozó alvállalkozó egyik munkatársának meggondolatlan cselekedete okozhatta a British Airways globális informatikai rendszerének hétvégi összeomlását, írja a londoni Times vállalati forrásokra hivatkozva.Egyszerűen lekapcsolták a British Airways szünetmentes tápját.
(tovább…)
Mire jó a hőkamerás vizsgálat?
A hőkamerás vizsgálatok hőhidak feltérképezésére, fűtési rendszerek hibáinak felderítésére, elektromos berendezések ellenőrzésére, felületi nedvesség mérésére és még sok más egyéb területen alkalmazhatók.
Homlokzati hőszigetelés, nyílászárócsere után tudni szeretné, hogy mennyire szigetelnek?
hőkamerás mérésekEnergetikai felülvizsgálat
Épület energetikai tanúsítványra, van szüksége ahhoz hogy eladjon, bérbe adjon, új épületet használatba vegyen.
A 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet alapján, az épületek energetikai tanúsítását kell elvégezni az alábbi esetekben.
Összehangolt európai energiapolitika kellene
Az Európai Unió tagországainak számos problémát meg kell oldaniuk ahhoz, hogy kimozdítsák közösségük gazdaságát a stagnálásból. Ezek közül az egyik legfontosabb energiapolitikájuk összehangolása. Ez a feladat nem kapott akkora hangsúlyt az elmúlt években, mint az államadósságok csökkentése, a költségvetések egyensúlyba hozása és a gazdaságszerkezeti reformjai.
FelülvizsgálatokMegadóztatnák a napenergiát a spanyolok
Példátlan lépésre készül Spanyolország, amely a villamos energia megújuló forrásból való saját (lakossági) előállítása és felhasználása után díjat, tulajdonképpen új adót vetne ki, írja a Bloomberget idézve a Napi Gazdaság.
Drága
Az új törvénytervezet a háztartási kiserőműveket, illetve használóikat is sújtani fogja. Sőt, elsősorban őket, a Bloomberg által ismertetett szövegezés szerint ugyanis az elvonás az egy adott területen történő termelésre és fogyasztásra vonatkozik majd, 100 kilowatt kapacitást meg nem haladóan. Az ország összesen több mint 4000 megawatt fotovoltaikus kapacitásából 100-150 megawatt tartozik e körbe.
Spanyolország a túlságosan progresszív támogatási rendszere miatt – Németországhoz és Csehországhoz hasonlóan – a napenergia-felhasználás meredek emelkedését tapasztalja, nagyobb baj, hogy a magasabb átvételi árak már a fogyasztói tarifákat is érezhetően fölfelé mozdították el.
(tovább…)
Villámvédelmi felülvizsgálatok
A felülvizsgálat szükségességét, és ellenőrzésének gyakoriságát a 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat határozza meg. A felülvizsgálatot aszerint hogy mikori létesítésről kell minősítést készíteni lehet “norma szerint” és “nem norma szerint” felülvizsgálatról beszélnünk. A “nem norma” szerinti felülvizsgálatokat a régen létesült MSZ 274 szabványsorozat alapján készült villámvédelmi berendezéseknél alkalmazzuk. A “norma” szerinti felülvizsgálatot, pedig az új létesítéseknél (vagy ahol 40%-ot meghaladó mértékű bővítése volt villámvédelemnek) és az MSZ 62305 szabvány alkalmazásával terv alapján készült villámvédelmi berendezéseknél.
A villámvédelmi berendezést
“A” és “B” tűzveszélyességű építményben, szabadtéren vagy LPL I-II védelmi szinten legalább 3 évenként,
“C,D,E” tűzveszélyességű építményben, szabadtéren vagy LPL III-VI védelmi szinten legalább 6 évenként,
A villámvédelem mint villamostechnikai berendezés, az emberélet védelmének, a tűz elleni védelemnek és az elektromos berendezések védelmének kockázatelemzésen alapuló műszaki intézkedések együttese, amely meghatározott fokozat szinteket állapít meg, és ennek megfelelő védelmi megoldásokat ír elő. Csak a megfelelő módon kiépített külső és belső villámvédelemmel tudunk eredményesen védekezni a villámcsapás káros hatásai ellen.
A felülvizsgálat célja a villámvédelmi rendszer hibáinak felderítése. A felülvizsgálat eredményeit és a feltárt hiányosságok kijavítását a Katasztrófa védelem szakemberei hatósági ellenőrzés keretében kérik.
A villámvédelmi felülvizsgálatot csak jogosultsággal rendelkező szakember végezheti és a helyszíni mérések és felülvizsgálatok után a villámvédelmi berendezésről minősítő iratot készít. A jegyzőkönyv az 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendelet előírásai szerint készül. Amennyiben “nem norma” szerinti akkor az MSZ 274 sz. szabvány, amennyiben “norma” szerinti, az MSZ 62305 szabvány alkalmazásával.
A villámvédelem komplex vizsgálatát és tervezését végezzük, ami azt jelenti, hogy szakembereink elkészítik a villámvédelmi kockázatelemzést ennek alapján készítenek villámvédelmi tervet, majd a terv alapján kivitelezést is megvalósítjuk. a villámvédelemről minősítő iratot állítunk ki az új létesítésnek megfelelően “norma szerint”. Ha csak felújításról vagy ellenőrzésről van szó akkor a besorolásnak megfelelő “nem norma” szerinti felülvizsgálatról állítunk ki minősítő iratot.
Érintésvédelmi felülvizsgálat
A villamos berendezések időszakos érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálatának elvégeztetése az üzemeltető feladata, és ismerete több szempontból is fontos:
A kommunális-, ipari- és kereskedelmi létesítmények, lakóépületek, ingatlanok tulajdonosait, üzemeltetőit jogszabályi kötelezettség terheli, hogy az építmény erősáramú villamos hálózatának felülvizsgálatáról minősítő irat készüljön, üzembe helyezés előtt, valamint meghatározott időközönként időszakosan. Ezt a kötelezettséget rendeletben határozták meg, melyet OTSZ néven ismerünk, és a katasztrófavédelem szakemberei, valamint a munkavédelmi ellenőrzéseken az ellenőrző hatóságnak bármikor be kell tudni mutatni.
A tűzesetek és az áramütéses balesetek gyakran a villamos hálózat problémáira vezethetők vissza. Az időszakos felülvizsgálat során műszeres mérésekkel sokszor megállapításra kerülnek hiányosságok, melyek pusztán csak avulásból is adódhatnak, és javításukkal jelentősen csökkenthető a személyi sérülések, áramütések kockázata.
A műszeres ellenőrzés során a hálózat olyan hibái is feltárhatók, melyek a gépek, berendezések üzemelésében még éppen nem, de áramütés veszélyes állapot előfordulásához, meghibásodásához vezetnének – így ezek megelőzése jelentős baleseti kockázat csökkentést eredményez.
Cégünk vállalja a helyszíni mérés és felülvizsgálat elvégzését, valamint az előírások szerinti minősítő irat és dokumentációk, jegyzőkönyvek elkészítését, mely a hatóságok előtt bizonyítja hogy ön mint megrendelő eleget tett a jogszabályi kötelezettségének. A felülvizsgálatokat az érvényben lévő és a létesítéskor érvényben volt szabványok és rendeletek előírásainak maradéktalan betartásával, megbízóink biztosak lehetnek afelől hogy vizsgálatunk körültekintő, és az érvényességi idő alatt világos helyzetképről tanúskodik. Az esetlegesen feltárt hibákra megoldási javaslatokat adunk. Ön biztos lehet abban, hogy a felülvizsgálatok lebonyolításához és a minősítő irat elkészítéséhez szükséges tárgyi, személyi feltételek és engedélyek birtokában vagyunk.
Első üzembe helyező minősítő irat érintésvédelmi fejezete
Minden új, villamos berendezést üzemszerű használatbavétel előtt ellenőrizni kell, és a villamos berendezés átadásához Első üzembe helyezési szabványossági felülvizsgálatot kell végezni. A felülvizsgálat szükségességét a 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendelet írja elő és az MSZ HD 60364-6: 2007 szabvány előírásai és az MSZ 4851 szabványsorozat szerint kell elvégezni.
Célja az elkészült villamos berendezés ellenőrzése abból a szempontból, hogy a terveknek, kritériumoknak megfelelően, és teljesülnek az MSZ HD 60364 szabványsorozat követelményei, melynek megfelelően biztonságosan üzemeltethető. Ennek megléte hitelt érdemlően bizonyítja, hogy csak olyan berendezés kerül üzembe helyezésre, amely a szabványoknak megfelelően lett kivitelezve és azokat jogszerűen használhatják üzemeltethetik az áramütés kockázatának jogszabályban előírt szintjére korlátozottan.
Az első üzembe helyezés előtti minősítő iratot, a Katasztrófavédelem és a Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség a használatbavételi eljáráskor ellenőrzi, és helyszíni szemle után a jegyzőkönyvet készít annak meglétéről és tartalmáról hogy az MSZ HD 60364-6:2007 előírásai és a 54/2014. (XII. 05.) BM rendelet előírásai szerint készült.
Érintésvédelmi felülvizsgálat és mérés
A villamos berendezések érintésvédelmének időszakos felülvizsgálatát a 22/2005. (XII. 21.) FMM rendelettel módosított, 14/2004. (IV. 19.) FMM rendelet írja elő és az MSZ 4851 szabvány sorozatban leírt mérési módszerekkel kell elvégezni
Vizsgálat elvégzésének gyakorisága:
Kommunális létesítmények és lakóépületek, nyaralók, valamint a 30 kW-nál (pl: 3x50A)nem nagyobb névleges csatlakozású ipari és kereskedelmi létesítményeknél 6 évente
Minden más helyen 3 évente
Az érintésvédelem azokat a műszaki intézkedéseket jelenti, amelyek az üzemszerűen feszültségmentes (pl: burkolatok), de meghibásodás, (testzárlat) következtében feszültség alá kerülő részek érintésekor bekövetkező áramütést akadályozzák meg és tartsák az elfogadható mértékű szint alatt. A felülvizsgálat célja a villamos berendezések érintésvédelmi hibáinak felderítése, s ezáltal az ebből fakadó áramütéses balesetek megelőzése.
A felülvizsgálatról készült minősítő iratnak tartalmaznia kell a vizsgálat során megállapított, feltárt hiányosságokat, műszeres mérési eredményeket és a felülvizsgáló adatait, jogosultságát. A feltárt hiányosságok javítására megszabott határidőt, dátummal. A Katasztrófavédelem valamint a Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség hatósági ellenőrzés keretében kéri az elkészült dokumentációt.
Kéziszerszámok, felülvizsgálata
A használat közben kézben tartott, illetve hálózatra kapcsolt állapotban könnyen áthelyezhető villamos készülékek kéziszerszámnak minősülnek. A kéziszerszámok időszakos, évenkénti ellenőrzését a 14/2004. (IV.19.) FMM rendelet írja elő.
Célja a villamos kéziszerszámok hibáinak feltárása (pl. törött burkolat, villásdugó, sérült szigetelés a vezetéken), melyek áramütéses balesetet okozhatnak.
A felülvizsgálat megtörténtét és a feltárt hiányosságok kijavítását szintén a Katasztrófavédelem és a Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség ellenőrzi.
Hasonlóan az érintésvédelmi minősítő irathoz, a helyszíni ellenőrzés és műszeres mérések után a jegyzőkönyv MSZ HD 60364-56: 2007 sz. szabvány, valamint MSZ 4851 sz. szabvány mérési módszerei szerint készül.
- 1
- 2