Nem úgy tűnik, hogy Németországban nem lesz igény az olcsó, akár importált villamos energiára a saját atomerőműveinek leállítása után. Az ország energiáért felelős minisztere ugyanis nemrég bejelentette: csökkentik a megújuló energiák támogatását. Ez éppen kapóra jöhet majd a két új paksi nukleáris blokknak.
Mint ismert, Angela Merkel nem sokkal a fukusimai katasztrófa után jelentette be, hogy a németországi atomerőműveket bezárják 2022-ig, és megújuló energiaforrásokkal helyettesítik. Az azonban kérdés maradt, hogy hogyan fizetnek majd a tiszta energiáért.
A nap- és szélenergia, valamint a biogáz előállítását ösztönző bőkezű állami támogatások hatására jelentősen emelkedtek az árak Németországban, annyira, hogy jelenleg Európában itt az egyik legmagasabbak. Idén azonban megnyirbálják a támogatásokat – köszönhetően Sigmar Gabriel energiaügyi miniszter javaslatának.
Gabriel, aki szociáldemokrata képviselő, kancellárhelyettes, és gazdasági miniszter egyben, egy új törvény létrehozásán fáradozik, amely tartalmazná a megújuló energiatermelést érintő változásokat, és amely augusztus 1-jén lépne életbe.
A német ZDF állami televízió-csatornán a miniszter azonban csírájában elfojtotta a fogyasztók minden olyan reményét, amely arra vonatkozott, hogy a javaslatnak köszönhetően csökkenhetnének az energiaárak. – Az energiaárak nem fognak csökkenni, de megfékezzük a további emelkedést – nyilatkozta Gabriel.
A terv szerint a szélenergia-termelés új szereplői számára csökken a támogatás, míg a biogáz esetében gyakorlatilag megszűnik. Emellett a termelőknek fokozatosan át kell térniük arra is, hogy a zöldenergiát a jövő évtől a versenypiacon árulják, így a továbbiakban nem részesülnek a kötelező átvétel adta garantált árakban.
Európa vezető gazdaságának célja, hogy 2050-re a villamosenergia-felhasználás 80 százalékát megújuló energiaforrásokból biztosítsa. A megújuló energia aránya uganakkor jelenleg 25 százalék Németországban.
A zöldpárti képviselő, Simone Peter úgy nyilatkozott: a javaslat veszélyezteti az atomenergia kivonásának sikerét Németországban, még a baloldali Linke párt helyettese, Caren Lay szerint ez a terv visszalépést jelent a stratégia megvalósítása szempontjából.
Mindez azt jelzi, hogy nem elrugaszkodott elképzelés, miszerint a 2026-ra és 2027-re elkészülő két új paksi blokk – többek közt – a német ipar számára nyújthat versenyképes villamos energiát. Már csak azért sem, mert a magyar nukleáris erőműből származó áram vélhetően még mindig olcsóbb lesz, mint az egyelőre csak komoly támogatás mellett versenyképes német zöldenergia.
Ugyanakkor a német kormány mostani törekvése egyben arra is rámutat, miért nem reális opció jelenleg Magyarországon a meglévő paksi egységek megújuló forrásokkal való kiváltása.