Csak a tizedik helyre fért fel a kínai Három-szurdok gát a CNN Money összeállításában, amely a világ 10 legdrágább energetikai projektjét állítja sorba. A toplistán egyetlen megújuló energiával kapcsolatos fejlesztés szerepel, és az is kiderül belőle, hogy valóban a földgáz aranykora jöhet el, ha megvalósulnak a piacot jelentősen kiszélesítő tervek. A Paksi Atomerőmű bővítésére fordítandó néhány milliárd dollár aprópénznek tűnik. Nézzük meg az első 10 helyezettet.
Németország visszavesz – jól jöhet az új Paksnak
Nem úgy tűnik, hogy Németországban nem lesz igény az olcsó, akár importált villamos energiára a saját atomerőműveinek leállítása után. Az ország energiáért felelős minisztere ugyanis nemrég bejelentette: csökkentik a megújuló energiák támogatását. Ez éppen kapóra jöhet majd a két új paksi nukleáris blokknak.
beruházásErősáramú berendezések Időszakos tűzvédelmi felülvizsgálata
Kisfeszültségű villamos berendezések időszakos (tűzvédelmi) felülvizsgálata minden tűzveszélyességi osztályban!
28/2011.(IX.06.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi szabályzatról (továbbiakban OTSZ) valamint a megjelent de még hatályba nem lépett 54/2014.(XII.05) BM rendelet (OTSZ 5) rendelkezik a felülvizsgálatok gyakoriságáról.
Idézet, a 28/2011.(IX.06) BM rendeletből:
213. § (1) E fejezet szempontjából tűzvédelmi felülvizsgálat olyan ellenőrzési művelet, amely javítási, karbantartási műveletek nélkül, a hibák megállapítására és minősítésére irányul.
215. § (1) A vizsgálatok vezetését és abban érdemi munka folytatását csak olyan személy végezhet, aki jogszabályban meghatározott erősáramú berendezések időszakos felülvizsgáló szakképesítéssel rendelkezik.
(2) Az „A” és „B” tűzveszélyességi osztályba tartozó (továbbiakban: robbanásveszélyes) helyiségek és szabadterek villamos berendezéseinek vizsgálatához a vizsgálatot végző személy az (1) bekezdésben meghatározottakon felül a sújtólég- és robbanásbiztos villamosberendezés-kezelő vagy robbanásbiztos berendezés kezelő szakképesítéssel is rendelkezzen. 3
(3) A robbanásveszélyes helyiségek és szabadterek villamos berendezéseinek felülvizsgálatát két, vagy több személy együttesen is végezheti, ha együttesen rendelkeznek a meghatározott szakképesítéssel.
Egy rövid észrevétel a felülvizsgálatokat elrendelő rendeletből és értelmezésének segítése.
28/2011.(IX.06) BM rendelet 212. § (1) E fejezet szerinti időszakos tűzvédelmi felülvizsgálat a lakóépületek – kivéve a fázisonként 32 A-nél nem nagyobb névleges áramerősségű túláramvédelem utáni áramköreit –1, közösségi-, ipari-, mezőgazdasági- és raktár létesítmények, továbbá lakókocsik, kiállítások, vásárok és más ideiglenes, illetve áthelyezhető építmények, valamint a kikötők következő villamos berendezéseire terjed ki:
a) váltakozó áram esetén 1000 V-ot, egyenáram esetén 1500 V-ot meg nem haladó névleges feszültségű áramkörök,
b) a készülékek belső áramkörét kivéve, minden olyan áramkör, amely legfeljebb 1000 V feszültségű villamos berendezésből származó, de 1000 V-nál nagyobb feszültségen működik, különösen kisülőlámpa-világítás, elektrosztatikus szűrőberendezés áramköre, távközlés, jelzőrendszer, vezérlés rögzített energiaátviteli, erősáramú táphálózata,
c) szabadtéren elhelyezett minden fogyasztói berendezés.
A gyakorlatban azokban a lakásokban amelyek áramszolgáltató biztosítóinak együttes összege 32A alatt van (1x32A vagy 1x20A+2x6A) nem szükséges tűzvédelmi felülvizsgálat. Azonban a kommunális lakóépületekben (ilyenek a társasházak!), itt is 6-évenként kötelező a szerelői ellenőrzés és ezt ajánlatos egy későbbi káresemény megelőzése miatt be is tartani!
A jelen jogszabály időszakos felülvizsgálatokra vonatkozik! Az új létesítések első felülvizsgálatát, azonban jogszabály írja elő (MSZ HD 60364-6:2007) és ennek meglétét a Katasztrófavédelem a használatba vételi eljárás keretében ellenőrzi!
beruházás